
HÍREK
Vereség Szentlőrincen
2024.03.10
Szentlőrincen 1 – 0 PTE PEAC![]()
![]()
Az NB III. Dél-Nyugati csoport 19. fordulójában a Szentlőrinc vendégeként léptünk pályára. A mérkőzés elején több helyzetet is kitudott alakítani a hazai csapat. A 10. perc körül Lezsák buktatta az ellenfél támadóját a büntető területen belül, ezért a játékvezető 11-est ítélt, viszont ezzel nem tudott élni a Szentlőrinc csapata. Azonban a 19. percben egy egyéni hibából megszerezték a vezetést. Ezt követően kiegyenlítetté vált a mérkőzés és a 35. perc környékén büntetőhöz jutottunk, amit a hazai alakulat kapusa hárítani tudott. A második játékrészt jól kezdte csapatunk és mindent megtett az egyenlítő találat megszerzéséért. A 70. percben Gelencsér B. tört be a pálya bal oldalán és lőtte középre a labdát, amire Grósz érkezett és lőtte azt kapura, de a bevetődő védő blokkolta a lövést. Sajnos több gól már nem született a mérkőzésen, így maradt a 1-0.
Első csapatunk vezetőedzője, Kardos Ernő véleménye a mérkőzésről:
“Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak a teljesítményéhez, bár kikaptunk 1-0-ra, de ez volt az a mérkőzés, amin minden dicséretet megérdemelnek a srácok. Szerintem nem mondok nagy dolgot, ha azt mondom, hogy ezen a mérkőzésen nem voltunk rosszabbak, mint a Szentlőrinc. Mondom ezt úgy, hogy az első 20 percben bent maradtunk az öltözőben, nem tudom ennek az okait, ott a Szentlőrinc megnyerhette volna a mérkőzést, mert vezetett 1-0-ra és volt egy nagy lehetősége is. Utána pedig kijöttünk és helyenként jól futballoztunk, párharcban erősek is voltunk, nyilván készültünk az agresszív játékra és tizenegyest harcoltunk ki, amit sajnos kihagytunk. Elhibáztunk egy büntetőt, amivel más lehetett volna a játék képe, de nyilván ezért nem hibáztatom a játékosomat, hiszen bárki hibázhat. A gól is, amit kaptunk, az is egy egyéni hibából volt, tehát helyzet nélkül kaptunk gólt, mondhatom azt, hogy magunkat vertük meg. A második félidő teljes mértékben a miénk volt, úgy hogy egy-két kontrájuk volt a Szentlőrincnek, de a bajnokaspiráns otthonában mi négy 2005-ös születésű játékossal a pályán nyomást tudtunk gyakorolni a Szentlőrincre, és ziccerünk volt, pont egy 2005-ös születésű játékosra jött ki a helyzet. Az utolsó 20 percben be tudtuk nyomni a kapujába a hazai csapatot és dominálni tudtunk, még ha a játék nem is volt olyan folyamatos, ezért minden dicséretet megérdemelnek a játékosok. Ha ilyen lesz a hozzáállás és a játék, akkor simán elérjük a céljainkat, de én már megmondom őszintén, én nem az alapcélt nézem, én szeretnék a középmezőnyhöz tartozni, mert ez a keret alkalmas rá, és a srácok bebizonyították ma is, hogy sokkal több van bennük, mint amit ősszel mutattak. Mégegyszer gratulálok a csapatnak, jövő hétre kiegészülünk két minőségi játékossal, bár most megint van egy sérülés, a szombati edzésen volt egy súlyos sérülés, sajnálom ezt a szériát, de mégegyszer mondom, ebből a mérkőzésből is lehet építkezni.

EN